A nő fehér fürdőköpenyben, összegömbölyödve ült a süppedős plüssfotelben, és sűrű, sötét, meggyszínű körömlakkot kent a lábkörmeire. Nem volt szokása egyébként, de most jólesett éreznie a mély színben izzó folyadék hűvös érintését, és nézni, ahogy eltünteti a rózsaszín félholdacskákat.
„Még van időm” – gondolta. Ezt ritkán gondolta. Nem volt jó viszonyban az idővel. Kegyetlen rabszolgahajcsárnak tartotta, aki annyi adott csak magából, amennyi a túléléshez elég, de az élvezethez kevés. De most nem panaszkodhatott, kivételesen igazán bőkezűen el lett látva.
Egy üveg testes vörösbor a hűtőben várakozott arra, hogy majd a szoba kissé túlfűtött levegőjén csábítóan illatozhasson.
Ma este semmi meglepő nem fog történni. Az, ami történni fog, már régóta készülőben van. Nem várja. Tudja. Már egy ideje tudja.
Néhány ruha még szanaszét hevert, az ágya bevetetlenül állt. De alapvetően készen volt, csak a lakknak kellett megszáradnia. Ennél több sminket nem fog viselni. Lényegtelen. Igazából felöltöznie is lényegtelen. Eljátszott a gondolattal, hogy így marad: fehér fürdőköpenyben, cseresznyeszín körmökkel. Szerette a letisztult harmóniát.
De a játékszabályokat be kell tartani, így végül a férfit állig felöltözve fogadta, meggypiros garbóban és harisnyában, fehér szoknyával. Ahogy belépett, hideg, téli levegőt hozott magával.
A bor gömbölyűen és lágyan csúszott a poharakba, a gyertyák lángjai szelíd burokba vonták a szobát. Távol ültek le egymástól. A nő a fotelbe kucorodott, melyben nemrég még a körmét festette, a férfi a szoba túlsó felében a kanapén foglalt helyet.
Szerette a beszélgetéseiket. Érdekesnek találta a férfi száraz tárgyilagosságát. Nagyon távoli világ volt ez neki. Két teljesen idegen lény, óvatosan közeledtek egymás felé, távolságtartó tisztelettel, de teljes figyelemmel és végtelen kíváncsisággal. Nem siettek. A bor lassan fogyott. Övék volt az éjszaka.
Izgalmas kihívás volt a férfi gondolkodásmódjához alkalmazkodnia. Intellektuális kaland: kilépni önmagából, körülfolyni és felvenni alakját, mely annyira más volt, mint az övé. Addig idomulni, hogy egy ponton találkozhassanak. Vele nem hazaérkezett. Ellenkezőleg: távoli, ismeretlen vidékre utazott. Úgy alakult át, mint a táj egy hosszú út során, s mintha vonatablakból nézné, belülről figyelte önmagán a külső változást. Még a vonatfülke semleges biztonságából.
Hosszú évek óta utaztak egymás felé, szerette ezt az utazást. De ma este megérkeznek, ezt tudta. Vajon milyen lesz idegen földre lépni?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: